Kedves Böszme Rádió hallgatók!
Utóbbi időben keveset hallottatok felőlünk, új műsorral időtlen idők óta nem szolgáltunk. Sajnos amitől félni lehetett az elején, az bekövetkezett: mivel mindannyian hobby szinten foglalkozunk a rádióval és szabadidőnk nem csekély részét veszi el, ha heti rendszerességgel műsorokat szórunk a bitvilág éterébe, előbb-utóbb várható volt, hogy valakinek nem lesz egy idő után ideje a rádióval foglalkozni abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az ember pénzből él, a hobby szintű foglalkozások pedig legjobb esetben nem visznek, hozni viszont nem hoznak a konyhára.
Úgy alakult, hogy én vagyok az első, akinek arra a kényszerű döntésre kellett jutnia, hogy vagy a meló vagy a hobby. A mai Magyarországon ez így működik, vagy hát akinek ez nem tetszik, annak ugyebár - ezúton köszönöm Gyurcsány Ferencnek a tippet - el lehet menni. (Hogy megfogadom-e, kedves Ferenc, az még nyitott kérdés és csak azért nem írom, hogy viszont kívánom neked is, mert levelem utolsó betűjéig még hivatalosan a Böszme Rádió tagja vagyok, ami pártállástól független. Ugyebár.)
Itt jön az a rész, amikor szeretném mindenkinek megköszönni azt a sok levelet és biztatást, amit kaptunk az elmúlt több, mint egy évben, a témaajánlásoktól kezdve, a hozzászólásokon át, azt az egy levelet is beleértve, amelyben tavaly nyár végén valaki elküldött minket a p*csába. Voltunk, jó volt. Ha tehetjük, megyünk máskor is.
Köszönöm a Böszme Teamnek az elmúlt fantasztikus évet, ennyit soha nem röhögtem még egy év alatt:
Both Zsoltnak, szerverünk kitartó bővítőjének
Nagy Balázsnak, a honlapunk kialakítójának
Valamint utoljára, de nem utolsó sorban köszönöm a srácoknak is:
Yola Andersennek, aki nem srác;
Edwardnak, aki mindig gondoskodott arról, hogy ha mondunk Gyurcsányt, mondjunk Orbánt is;
valamint TMC-nek, a maffiakapitánynak, aki mindig állva támad.
(Aki ezeket nem érti, az archívumot hallgatgassa)
Külön köszönet a stúdióhangulatért Gabszinak, Balázsoknak, Janónak, másoknak, akiket most kifelejtek (bocsesz), hogy jelenlétükkel emelték az est fényének alkoholszintjét :), valamint mindazoknak, akik a www.boszmeradio.hu matricákkal ellátott autókkal furikáznak reklám céljából.
Még mielőtt a tudőembóliával egybekötött infarktus kerülgetne bárkit, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Böszme Rádió nem vész el, csak átalakul.
Részemről búcsúzom, még1x köszönök mindent.
Némethy Levente (lenthy)
a Mivót állítólagos szerkesztő műsorvezetője
u.i.: köszönöm az iwiw-nek, hogy rendszerük alkalmatlan csoportos levél küldésére és emiatt ezt a honlapon kellett közzétennem.
Konzervatív, napi slágereket játszó, normális hangnemet megütő, általános értékeket közvetítő, visszafogott hangnemű, tabu témákkal küszködő és megszokott rádió sok van. Szerencsétekre itt vagyunk mi: Dj Tmc a frizurák koronázatlan királya, az utolérhetetlen nőcsábász és a zenefelelős; valamint Ede, a fitneszbajnok, a legkeresettebb közgazdász és a hangulatfelelős. Mi megpróbájuk áttörni unalommal átitatott hétköznapjaitok jegét, sötétséget vinni nappalaitokba és feltámasztani Bob Marleyt…is. Hangolj ránk, élvezd az életet és engedd, hogy a Böszmeség átjárjon…
A Böszme Rádió Budapest pártállástól, vallástól, bőrszíntől, nemtől és minden egyéb megkülönböztető jeltől független netrádió. Ezt szögezzük le. Még mielőtt a nevéből bárki messzemenő következtetéseket vonna le.
A Böszme Rádió Budapest nem sugároz élő adásokat, valamint nem 24 órás rádió, holott távlati terveink között ez is szerepel. Más kérdés, hogy ezek nagyon távlati tervek...
Mégvalami. Jelöljetek az iwiwen hírlevélért. Persze csak ha nem idegesít.